Magasházi Anikó, intézetünk kutatója és nemzetközi kapcsolati vezetője az április 15-18-i héten előadásokat tartott a kolozsvári Bábeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági és Gazdálkodás-tudományi Karán.
„Szingapúr és Kelet-Ázsia, Nemzetközi Kereskedelem és Tőkeberuházások” című előadását a Kar Magyar Intézetében tartotta, a Nemzetközi Gazdasági Ügyletek tárgy keretében, melyet Horváth Réka egyetemi adjunktus oktat. Az előadás részeként egy kelet-ázsiai központú cég magyar és román feldolgozóipari leányvállalatairól, s azok beszállítói közötti együttműködésről is beszélt.
Vendégelőadást tartott továbbá angol nyelven „Tudományos-, Technológiai és Ipari Parkok; Kihívások fejlesztésük és marketingjük területén” a Piaci Területek tantárgy keretében. A tárgy felelőse és oktatója Ovidiu Moisescu, a Kar Nemzetközi Kapcsolatokért felelős dékánhelyettese. Előadásában az elméleti hátteret gyakorlati tapasztalataival ötvözte. A Győri Ipari Park vezetőjeként részese volt a Magyarországon úttörő szerepet játszó ipari park első 10 éves fejlődésének.
Az egyetem magyar nyelvű Szociológia és Társadalmi Munka Tanszékének rendezésében ezen a héten zajlottak Kolozsváron a „Szociológiai Napok” is, amelyen a „Kihívások a Változó Munka Világában” tematikus napon „Kelet-Ázsiai Munkakultúra” címmel kérte fel Veres Valér tanszékvezető előadásra Magasházi Anikót. Intézetünk és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Társadalmi Munka Kara 2018-ban írt alá együttműködési megállapodást, melynek keretében 2018-19-ben a két intézmény nemzetközi rendezvényein a másik fél oktatói, kutatói adnak elő. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Románia legnagyobb egyeteme, mely román, magyar, angol és francia nyelven folytat képzést.