Megjelent Csepeli György ösztöndíjas kutató új recenziója az Élet és Irodalom című folyóirat 2022/35-ös számában.
Absztrakt
Az egészében is érdekes és figyelemreméltó könyv vitathatatlanul legérdekesebb fejezete A szakkollégiumi mozgalom jelene és jövője címmel 1987. október 30. és november 1. között Velemben megtartott megbeszélés jegyzőkönyvezett felszólalásainak válogatása, melyet a szakkollégium egykori diákja, ma a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézet kutatója, Sümegi István készített. Sümegi a fejezet címeként az egyik résztvevő, Bába Iván első nap elhangzott felszólítását választotta, mely úgy hangzott, hogy „Kellene már csinálni egy jó kis demokráciát, mert az idő lassan elszáll felettünk”. Az ironikus de sürgető felszólítás megtetszett Németh Zsoltnak, aki a megbeszélés másnapján kinagyítva kifüggesztette a mondatot az előadóterem falára.
A cikk teljes szöveggel ITT olvasható.