December közepén készített interjút Miszlivetz Ferenccel, az iASK főigazgatójával a Vas Népe. A megyei napilap cikkében szó esik a közelmúlt eseményeiről, az intézet nemzetközi kapcsolatairól, és a jövőbeli tervekről egyaránt.
Eseménydús volt a november: a hónap elején az Amerikai Egyesült Államokba utazott hivatalos látogatásra Miszlivetz Ferenc, a Kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK) főigazgatója. November 20-21-én az 5. alkalommal Budapesten megrendezett European Blue Sky Konferencián vett részt. A konferencia másnapján pedig a FIABCI Hungary (Nemzetközi Ingatlan Szövetség Magyar Tagozata) ünnepi ülésére várták – ahol a Kőszegen megvalósuló műemléképületek rekonstrukciójáról és azok új funkcióiról, valamint más KRAFT alapú projektekről (Veszprém és a Balaton 2023 – Európa Kulturális Fővárosa) számolt be a közönségnek. Minderről december közepén az Európa-házban beszélt a Vas Népének. Az írás itt olvasható:
Kiemelt kép: Zergi Borbála