Zenélő házak (zene és építészet)
A zenélő házak alapgondolata egy kissé távoli megközelítésben már régóta megfogalmazódott. Goethének tulajdonítjuk az időközben közhellyé vált mondást: „Az építészet megfagyott zene”. Mire gondolhatott Goethe?
Kissé korábban Leon Battista Alberti, az itáliai reneszánsz meghatározó építésze így nyilatkozik: „Naponta egyre jobban meggyőződöm Püthagorasz igazáról, aki szerint a természet minden műveletében biztosan következetes és azonos megfelelésekkel dolgozik. Ebből azt a következtetést vonom le, hogy ugyanazok a számok, amelyek által fülünknek a kellemes hangzat élvezetet okoz, szemünket és szellemünket is gyönyörködtetik. Az arányok kidolgozásának minden szabályát tehát a muzsikusoktól kölcsönözzük, akik az ilyenfajta számok legnagyobb mesterei, valamint a legkiválóbb és legteljesebb természeti sajátosságokból.”
Nem csoda, ha a muzsikust előbb-utóbb elkezdi foglalkoztatni a kérdés: Hogyan lehet a zene harmóniáját és ritmikáját uraló számarányokat tetten érni az építészetben? Hogyan lehet egy épületet, vagy legalábbis annak legjellemzőbb részét, homlokzatát zenében megfogalmazni? Az első inspiráció a reneszánsz építőművészet egyik nagyon korai (12. századi) példájából, a firenzei San Giovanni keresztelő kápolnának homlokzati rendjéből érkezik. A geometrikus minták, mintegy háromszólamú kottaként tárulnak föl a zenész előtt: Három szólam = a homlokzat vízszintes hármas tagolása. A minták pedig ugyanazokat az elemi számarányokat (proporciókat) – 1:2:3:6:9 – mutatják, amelyben a kápolna építésének idejében felvirágzó ritmikus többszólamú zene kezdte el rendezni az időt. Kőszeg, az iASK városa hasonlóan gazdag építészeti mintákat kínál. Így születhetett meg eddig öt épületre egy-egy zenélő ház kompozíció (a bemutató videók az iASK honlapján elérhetők).
Az iskolákban elkezdett előadás-sorozat tehát annak a tudományokat a művészettel összekapcsoló stratégiának a mentén jött létre, amely a tanulókat a helyi – esetünkben épített – értékekre való „rácsodálkozás” élményével vezeti rá saját élményen alapuló – esetünkben zenei – tudásra. A foglalkozás lényege röviden: az építészetnek a házak, azonbelül az érintett iskolaépület homlokzatán feltáruló arányrendszerének zenei kódolása számos kreatív és ugyanakkor szorosan helyi kötődésű zenélési formát kínál. Kezdve ott, hogy az iskola elnevezésének betűiből (a reneszánsz zeneszerzők ötlete nyomán) bárki dallamokat tud összeállítani, ha csak a magánhangzókat a szolmizációs hangokkal („u” = Ut, „e” = Re, „i” = Mi, stb.) behelyettesítjük. Máris készen áll az adott név hangzó mása. De hasonlóképpen az adott épület arányait, homlokzati osztásait is könnyedén tudjuk kódolni, ha már jártasságot szereztünk az elemi zenei építőkövek használatában.
megvalósult előadásnak, a „Zenélő házak”-hoz hasonlóan szintén interdiszciplinalitás a vezérmotívuma. A szférák zenéjének egyetemes gondolatkörén keresztül bepillantást nyerünk antik gondolkodók (Pitagorasz, Arisztotelész, Platon) munkáiba, 20. századi zeneszerzők (Cage, Ligeti) korszakalkotó darabjaiba (4:33, Atmoszférák), megismerkedünk a zenei arányrendszer alapjaival, Kepler csillagászati munkája nyomán elénekeljük a hét bolygóra kiszámított dallamokat és végül mindezek összegzéseként megalkotjuk a Naprendszer hangzó modelljét.
2017. november 6-án a Királyi Városnap rendezvényen került bemutatásra a címben jelölt, szövegekre és énekhangra készült improvizációs és szolmifikációs mű. Az elhangzó szövegek mind Bechtold István, kőszegi ornitológus városi anekdotáiból vett idézetek.