Három nembéli infodémiákrúl – Intés az Őrzőkhöz! – Z. Karvalics László (FTI-iASK)
Ó, mily indulattal ostoroznák most 17. századi puritán prédikátoraink, Csúzi Cseh Jakab és a négy Jánosok (a Bökényi Philep, a Mikolai Hegedűs, a Veresegyházi Szentjel meg az Apáczai Csere) mindazokat, akik a „vérhüdt dögvész” időszakában nem átallják hamis szóra nyitni az ajkukat vagy cselekvés helyett mihaszna igék jámbor hallgatásában gyönyörködnek! De hát mit lehet csinálni a plakátmagányt felváltó karanténmagányban? Törekedni, hogy a „haszontalan, semmirekellő és vétkes dolgokról való csácsogás” bűne helyett a szó fegyverével „vitézkedjünk a jelen valók ellen… erős tusakodással”.
Vajon hogyan reagált volna a fenti sorok szerzője, Kézdivásárhelyi Matkó István[1], ha az Egyesült Nemzetek egészségügyi világszervezetének egyik jelentésében[2] azt olvassa, hogy a világjárvány időszakában új veszélyforrásként jelent meg a „masszív infodémia”? („A túlzott mennyiségű, hol helyes, hol pontatlan információ, amely megnehezíti a szavahihető ismeretforrások és a megbízható útmutatások fellelését, amikor szükség van rá… a biológiai fenyegetést súlyosbító információs mérgezés a terjedő tévhitekkel és semmire nem jó gyógyszerekkel.”) Minden bizonnyal további tételekkel egészítené ki a „haszontalan és bűnre csalogató, fajtalan könyvek olvasásának” erős tilalmát, hogy távol maradhassunk a puszta szóbeszéd meghallgatásának vétkétől, a pontatlan hírek viszolyogtató voltától és a valóság nemtelen céllal eltorzított magyarázatainak pokolba vezető fertelmességétől.
Megoldásként pedig bizonyára hasonlót javasolna, mint a WHO illetékesei: megalapozott, hiteles, bizonyítékokra támaszkodó információszolgáltató felületek létrehozását és fenntartását a hivatalos és közösségi média-csatornákon, amelyek hozzájárulnak az álhírek és a mítoszok kirostálásához a közleményáramban. Esetleg mellé illesztené prédikátortársa, Nógrádi Mátyás örökérvényű tézisét: „aki kevesen nem igaz, sokon sem igaz az: és aki kevesen igaz, sokon is igaz az”.