III. Nemzetközi KRAFT Konferencia
„A regionális és lokális fejlődés fenntarthatósági aspektusai”
III. Nemzetközi KRAFT Konferencia – a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete szervezésében
Kőszeg, Jurisics Vár Lovagterem
2017. augusztus 29. kedd
„A regionális és lokális fejlődés fenntarthatósági aspektusai”
III. Nemzetközi KRAFT Konferencia – a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete szervezésében
Kőszeg, Jurisics Vár Lovagterem
2017. augusztus 29. kedd
Nagy Judit munkája egy jövőképet épít fel a távoli múlt értékeit idézve, s közben megfogalmazza a jelen feladatait, amelyek csak új gondolkodási keretben, új struktúrájú tudással oldhatók meg.
A város- és régiófejlesztés sokféle módja létezik. Számos irányzat, felfogás, modell és módszer ismert ebben a témakörben.
Méregkeverők / szerk. Mátay Mónika Több olyan történeti közösségről is tudunk, amely a terhet jelentő, öreg, beteges, magatehetetlen vagy fogyatékkal élő személyeket kiközösítette, esetleg a halálba kényszerítette. A jelen többszerzős kötet tárgya, a Horthy- kor legnagyobb bűnügyi botránya éppen egy efféle gyakorlat magyarországi alkalmazása miatt robbant ki 1929-ben. Kiderült, hogy a Tiszazugban emberek tucatjait tették…
Simonné Hittaller Rita: „Én vagyok én, vállalom magam.” Hankiss Elemér bibliográfia
A Magyar Világtalálkozó kiemelt közéleti eseménye volt az „Újabb Kihívások Európában, Közép-Európában a Római Szerződés 60. évfordulóján” című X. Társadalmi Párbeszéd Fórum.
A Moszkvai Állami Pedagógiai Egyetem Oroszországi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (RIAS) meghívására 2017. április 17-20. között az orosz fővárosban járt Miszlivetz Ferenc, a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének főigazgatója, Jody Jensen, az FTI Polányi Központjának vezetője és Csepeli György szociológus, az FTI vezető kutatója, hogy részt vegyenek a RIAS által koordinált tudománypolitikai Jean Monnet projekt nemzetközi konferencián, és szakértőként hozzájáruljanak a projekt…
A kötetben megjelent tanulmányok és az alapjukat képező kőszegi konferencia előadásai korunk talán legégetőbb kérdéskörét, a gazdasági-társadalmi fejlődés fenntarthatóságának és hatékonyságának természeti, ökonómiai kritériumait vetették alá alapos elemzésnek.
A kommunizmus bukása Közép-Európában történelmi tény. A kísérlet, amely negyvenöt évig tartott, 1990-ben véget ért.
Projektekkel manapság az élet számos területén találkozunk. A nagy infrastrukturális beruházások – metróépítés, hídépítés, vasút- vagy autópálya-építés, lakóparkok létrehozása – projektek keretében jönnek létre.
Ez a könyv magyar nyelven is megjelent.
Ez a tartalom csak angol nyelven érhető el.
Ez a tartalom csak angol nyelven érhető el.